Bűnügyek

Gyors siker

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy iskolaőr indított riadóláncot, a helyi őrsparancsnok-helyettes azonnal lépett, nem egész egy óra elteltével bilincselték a tolvajt.

Rabolt, lopott és garázdálkodott

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók vádemelést javasolnak azzal a 20 éves kecskeméti férfival szemben, aki bűncselekmények széles palettáját követte el pár nap leforgása alatt.

Nem tudta, hogy eltűnt, de már meg is lett

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szerencsi körzeti megbízott elfogta azt a tolvajt, aki egy akkumulátortöltőt lopott el, ekkor a sértett még nem is tudott erről.

Lezárták a nyomozást

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi rendőrök befejezték az eljárást egy 28 éves férfivel szemben, aki helyben és a környező településeken követett el számos vagyon elleni bűncselekményt.

Megütötte a buszsofőrt

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A várpalotai rendőrök elfogták az elkövetőt.

Újabb rabló páros őrizetben

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Reggel követték el a bűncselekményt, délután már őrizetben voltak.

Sokba került a közbenjárás

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: a Dombóvári Rendőrkapitányságon befejezték a nyomozást annak az attalai nőnek az ügyében, aki álprofil mögé bújva egy energiaszolgáltató alkalmazottjának adta ki magát.

Tízmilliós drograzzia Ferencvárosban

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Három és fél kilogramm kábítószert foglaltak le a IX. kerületi rendőrök, öt embert őrizetbe vettek.

Betört kirakat

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a kecskeméti rendőrök, azzal a 31 éves helybélivel szemben, aki közel két tucat órát zsákmányolt.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.