Bűnügyek

Őrizetben a nyíregyházi rabló

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett tettest.

Többrendbeli lopással gyanúsítják

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a 29 éves férfit, aki tárolókat és gépkocsikat tört fel Komlón.

Mohát loptak vesztükre

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szerencsi rendőrök 260 kilogramm engedély nélkül szedett mohát találtak egy közúti ellenőrzés során.

Szarvashiba hazavinni az agancsot!

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kapuvári nyomozók 24 óra alatt kiderítették, ki lopta el a szarvasagancsokat a Himod és Hövej környéki erdőből.

Rács mögött Európa egyik legkeresettebb bűnözője

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Feladta magát az Europol körözési toplistáján szereplő kábítószer-kereskedő bűnszervezet egyik tagja. Cs. András 2022-ben került be Európa 54 legkeresettebb bűnözője közé. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) debreceni osztálya folytatott vele szemben eljárást.

Az aljasság határtalan

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy harkányi férfit azzal gyanúsítanak, hogy szexuálisan molesztált egy pszichiátriai kezelés alatt álló 14 éves gyermeket.

Felszámolták a bandát

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek négy személyt, akik évek óta prostitúcióra kényszerítettek nőket külföldön.

Bűncselekmények sora

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rétsági rendőrök őrizetbe vettek egy 20 éves férfit, aki lopások mellett engedély nélkül vitt el egy gépkocsit is.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.