Bűnügyek

A rendőrök ébresztették

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A körzeti megbízottak az otthonából állították elő, azt a vezsenyi férfit, aki a tulajdonos tudta nélkül elvitt egy gépkocsit, majd azt összetörve otthagyta az úton.

Beazonosították a driftelőt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói rendőrök előállították azt a 27 éves férfit, aki mezőgazdasági területeken okozott kárt.

Ez megvan!

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök a napokban visszaadtak egy ellopott kerékpárt tulajdonosának, amit még február elején vittek el egy domaszéki buszmegállóból.

„Nem gondoltam volna, hogy ekkora zűrzavar lesz belőle”

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Még tavaly áprilisban egy pénzszállító cég biztonsági őre találta unalmasnak a munkáját, ezért kitalált egy sztorit, miszerint ki akarták rabolni. A fővárosi rendőrök befejezték a nyomozást.

Lezárt ügy: Adománygyűjtő pontba tört be

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a 38 éves férfival szemben folytatott büntetőeljárást.

A T-rex panasza

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A március 15-ei gyűlésen igazoltatott dinoszaurusz-jelmezes fiatalember a rendőröknek nem említett a sérelmére elkövetett bűncselekményt – a BRFK a sajtóhírek alapján indított eljárást.

Öt órán belül rendőrkézen az utcai rabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök őrizetbe vették azt a fiatalembert, aki a városban a nyílt utcán bántalmazott egy férfit, majd elvette a pénzét.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.