Bűnügyek

Rendőrkézen a botcsinálta autótolvaj

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 32 éves férfi három gépkocsit próbált meg feltörni Debrecenben, egyszer sem járt sikerrel. A nyomozók őrizetbe vették.

Tettenért autófeltörők

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újbudai rendőrök elfogtak két férfit, akik két autót törtek fel a fővárosban.

Saját magát buktatta le

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt hívott rendőrt egy férfi belvárosi lakásába, ahonnan kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt vitték el.

Őrizetben a hevesi férfi

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint több járművet feltört és azokból lopott is.

Töltött zokni – kifosztás a kórházban

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betegtársaikat fosztotta ki az a fiatal férfi és nő, akiket a rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, és gyanúsítottként hallgattak ki Edelényben.

Őrizetben

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai rendőrök kezdeményezik annak a 47 éves szegedi férfinek a bíróság elé állítását, aki betondarabbal betörte egy járőrautó szélvédőjét. Később az egyenruhásokat sem kímélte verbálisan.

Lezárt akta: Drogériák polcait dézsmálta a férfi

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dombóvári rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely egy komlói lakos ellen indult, aki több üzletben lopott Dombóváron, Bonyhádon és Pécsett.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.