Bűnügyek

Éjszaka kopogtattak a gyanúsítottnál

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül elfogták, majd őrizetbe vették a tarnabodi férfit.

Iskola helyett ismét csak furikázni akartak

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bátaszéki rendőrök rövid időn belül elfogták azt a három fiatalt, akik a tolnai megyeszékhelyről vittek el egy autót.

Lezárt akta - Büntetőfékezett

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közúti veszélyeztetés bűntett és rongálás vétség miatt kell felelnie annak a karcagi gyanúsítottnak, aki féktávolságon belül, indokolatlanul fékezett egy másik jármű előtt.

Lezárt ügyek: Egy gyanúsított, 12 bűncselekmény

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy fiatalkorú fiúval szemben folytatott.

Lezárt akta: unatkoztak, firkáltak

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást három fiatallal szemben, akik graffitivel rongálták meg az egyik helyi iskola falait.

Összetörte a rábízott autót

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi vezetői engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt, ittasan okozott balesetet Pécsett.

Elfogták a rendőrök a bántalmazó dílert

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói rendőrök egy 31 éves férfit állítottak elő, aki vélt tartozás miatt bántalmazta vevőjét.

Illegális küldemény

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök egy kannabisz magokat tartalmazó boríték alapján indítottak eljárást; a címzettet elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki.

Egy napon belül őrizetben

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösi nyomozók elfogták a rablással gyanúsítható férfit.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.