Bűnügyek

Lopás miatt felelhet

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai nő, a gyanú szerint két helyi üzletből lopott. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.

Letartóztatásban a dunaföldvári ékszerboltbetörő

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna megyei rendőrök Pest megyei és Fejér megyei kollégáikkal országos koordináció eredményeként fogták el a 26 éves törökbálinti férfit.

Rongálás miatt felelhet

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított, a szomszédja gépkocsijának szélvédőit egy vascsővel betörte. A tatai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Fejjel a falnak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Drogériából akart lopni egy nő a VII. kerületben, a fotocellás ajtó azonban kifogott rajta. Mivel rátámadt a bolt alkalmazottjára, rablás miatt vették őrizetbe.

Kétszer lopta meg munkatársát, elfogták

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balassagyarmati nyomozók elfogták azt a 20 éves helyi lakost, aki munkahelyén két alkalommal lopott pénzt a kollégájától.

Rajtaütés két felvonásban

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kilenc helyszínen 12 embert fogtak el a Pest megyei felderítők. Négyük ellen kábítószer-kereskedelem a megalapozott gyanú, hatot fogyasztóként rabosítottak.

„Van egy perced?”

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Vidéken fogtak el a rendőrök egy ferencvárosi rablás miatt körözött férfit.

Elfogták a fémtolvajt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói a település térfigyelő kameráinak segítségével pár nap alatt beazonosították a feltételezett elkövetőt.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.