Kétszer lopta meg munkatársát, elfogták

2022. 04. 30., szo - 07:38
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balassagyarmati nyomozók elfogták azt a 20 éves helyi lakost, aki munkahelyén két alkalommal lopott pénzt a kollégájától.

A férfi 2022. április 25-én és 26-án napközben Balassagyarmaton dolgozott, amikor a munkatársai távollétét kihasználva az általuk közösen használt helyiségből készpénzt lopott el. Első alkalommal 10.000 forintot vett ki a sértett táskájából, majd másnap a közösen használt értékmegőrző szekrényből ugyanattól a munkatársától ismét pénzt vett el.

A balassagyarmati lakost a rendőrök elfogták, előállították, és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A 20 éves helyi férfi a bűncselekmények elkövetését elismerte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.