Önkényes lakberendezővel fejezték be a nyomozást a rendőrök
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Dorog%20c%C3%ADmer-lead_3.jpg?itok=YGgpTugb)
A 44 éves férfi egy sárisápi házba bement, ott egy doboz sört megivott, majd törni-zúzni kezdett. A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A 44 éves férfi egy sárisápi házba bement, ott egy doboz sört megivott, majd törni-zúzni kezdett. A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A sértett az ütések miatt elborult a padon, majd a kapucnija fennakadt annak a háttámláján. A rendőrök és a mentők élesztették újra.
A pápai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Leleplezte magát a csecsemőjével lopni járó bogácsi anyuka.
Edzőtermekbe és fürdőkbe járt lopni egy 39 éves szlovák férfi Magyarországon. A szegedi rendőrök fővárosi búvóhelyén elfogták.
A TEK-kel közösen fogta el a KR NNI azt a Pest vármegyei csapatot, akik kábeleket tulajdonítottak el. A közérdekű üzem megzavarásán túl egy másik esetben földkábelt is elvágtak, elvinni azonban már nem tudták, a rendőrök ugyanis lecsaptak rájuk.
A gyöngyösi nyomozók két helyi és egy bátonyterenyei lakost hallgattak ki gyanúsítottként, továbbá egyiküket őrizetbe is vették.
Lopott rollert adott egy szegedi nő. A rendőrök a tolvajt elfogták, a járművet pedig visszaadták tulajdonosának.
A veszprémi rendőrök befejezték a nyomozást az ügyekben.
A vármegyeszékhely nyomozói három férfit is őrizetbe vettek tegnap, akik betörések feltételezett elkövetői.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.