Edzőtermeket, fürdőket fosztogatott egy szlovák férfi
Edzőtermekbe és fürdőkbe járt lopni egy 39 éves szlovák férfi Magyarországon. A szegedi rendőrök fővárosi búvóhelyén elfogták.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/Elk%C3%B6vet%C5%91%20pest.jpg?itok=I_fw9pai)
A szinte az egész országban - Szegeden, Mórahalmon, Hódmezővásárhelyen, Komlón, Debrecenben, Szekszárdon, Mohácson, Dunaújvárosban, Pécsett, valamint a fővárosban – elkövetett bűncselekményekkel gyanúsított 39 éves szlovák állampolgárt a szegedi rendőrök 2023. március 16-án fogták el a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztálya munkatársaival együttműködve. A rajtaütés során bűncselekményből származó tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le a rendőrök.
A szlovák férfi hónapok óta járta az országot, konditermeket, fürdőket látogatott, ahol öltözőszekrényeket tört fel, és az ott elhelyezett értékeket vitte magával. A Szegedi Rendőrkapitányság az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóságának támogatásával, országos koordinácó keretében göngyölítette fel a szálakat. A különös és többszörös visszaeső férfit összesen 35 bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg a szegedi nyomozók, de bűnlajstroma tovább bővülhet.
A férfi egyelőre nem működik együtt a hatóságokkal, így vallomást sem tett. A Szegedi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatását.