Felismeri? Ezt az embert keresik a kőbányai rendőrök
Az ismereten elkövető ütötte, rúgta áldozatát, és pénzt követelt.
Az ismereten elkövető ütötte, rúgta áldozatát, és pénzt követelt.
A III. kerületi nyomozók adatai szerint az elkövető több mint száz embert ejtett tévedésbe, mintegy 80 millió forint kárt okozva.
Feltételezett kábítószer-kereskedőket vettek őrizetbe a józsefvárosi rendőrök.
Külföldi csalásból származó pénzt tüntettek el magyar bűnözők.
Kábítószer és állatviadal.
A férfi késsel fenyegette az eladónőt.
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal jelzése alapján három embert állítottak elő, akik engedély nélkül árultak pirotechnikai eszközöket.
Rosszul lett az autófeltörő, szabadidős rendőr segített rajta. Ellátása után őrizetbe vették.
A belvárosi nyomozók két férfit vettek őrizetbe.
Rip deal néven ismert a bűncselekmény, amellyel az elmúlt egy évben három alkalommal összesen több mint 200 millió forinttal károsíthattak meg magyar sértetteket. A külföldi bűnözők gondos szervezéssel, valós cégek nevében, több szereplőt alkalmazva, jól felépített kerettörténettel ejtették tévedésbe áldozataikat.
Border information