Bűnügyek

Üres kézzel érkezett, de telivel távozott

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újbudai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint a sértett saját szerszámait használta egy betöréshez a XI. kerületben.

Rabolt, lopott a recski férfi

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók őrizetbe vették a 21 éves gyanúsítottat.

Lezárt akta: Egy férfi, két körözés, három bűncselekmény

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte a 21 éves helyi férfival szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki egy számára segítséget nyújtó mentőtechnikust vert meg.

Rablás miatt őrizetben

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki rendőrök hely- és személyismeretének köszönhetően rövid időn belül elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a feltételezett elkövetőt.

Lezárt ügyek: Pont egy mezőkövesdi sorozatbetörés végére

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a férfival szemben folytatott, aki több házba, üzletbe is betört Mezőkövesden.

Harcsafilé és laptop

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem volt válogatós a palánki „szarka”.

Könnyű zsákmány volt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két tettes egy oroszlányi üzletből lopta el a sértett pénztárcáját. A férfit és a nőt másnap gyanúsítottként kihallgatták a rendőrök.

Lakat alatt a szeméremsértő

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kispesti rendőrök elfogták azt a 20 éves férfit, aki egy lépcsőházban szeméremsértően viselkedett.

Droggal kereskedtek Nagyecseden

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szabolcsi nyomozók az elfogáskor fél kilónyi kábítószer gyanúját keltő anyagot foglaltak le.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR