Harcsafilé és laptop

2022. 10. 05., sze - 09:09
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem volt válogatós a palánki „szarka”.

Egy dolgozó tett telefonon bejelentést a rendőrségre 2022. október 3-án délelőtt 10 óra körül az egyik szekszárdi gyermekotthonból, hogy egy ismeretlen nő a konyhából 5 kg fagyasztott harcsafilét akart ellopni. Az incidens előtt hívatlanul jelent meg az otthonban az illető, amikor elküldték, távozóban magához vett egy kartondoboznyi holmit. Az otthon dolgozója a nő után ment, de hiába kérte, nem akart megállni, így csak a buszmegállóban érte utol, ott az ételt visszavette tőle. Ezután tett bejelentést a rendőrségre.

Az otthonba kiérkező járőrök meghallgatták a bejelentőt, majd a kapott személyleírás alapján a nő keresésére indultak és egy órán belül megtalálták, elszámoltatták, majd bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elő is állították a 23 éves helyi nőt, aki azt mondta, csak a fagyasztott halat akarta ellopni, de azt visszavették tőle.

Idő közben az otthon dolgozói jelezték, hogy egy irodából eltűnt egy 100.000 forint értékű laptop is a délelőtt folyamán. Később az előállított nő úgy nyilatkozott, hogy azt is ő vette magához, miután visszaadta a konyháról elcsent mirelitet, ismét bement az otthon területére. Egy nyitott irodába beosont és elhozta, amit talált. A lakásán tartott kutatáskor önként átadta a „noteszgépet” a nyomozóknak, így az otthon kára megtérült.

A gyanúsítottként kihallgatott nő nem volt ismeretlen a rendőrség előtt, a hétfői napon és az azt megelőzően elkövetett cselekményei alapján, üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt kell felelnie.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.