Bűnügyek

Veszélyes házibuli

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A buliban rabolta ki egy új telefon miatt a fiatalkorút egy másik vendég.

Utasból lett gyanúsított

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pakson bántalmazott buszsofőrt egy volt utasa kedden, a forgalmistát is megfenyegette, leköpte.

Újpszichoaktív anyaggal kereskedtek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik Miskolcon új pszichoaktív anyagot árultak.

Nem nyert

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szerencsejátékra költötte a betöréssel szerzett pénzt egy mezőberényi férfi. A játékokon nem nyert, ráadásul a rendőrök két nap alatt elfogták.

Lezárt akta: „Sárosnak és koszosnak éreztem”

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi rendőrök befejezték annak a 20 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint kocsija után az autómosó kezelőpaneljét is magas nyomás alá helyezte.

Emberölés miatt kell felelniük

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vízbe fojtották áldozatukat Porcsalmán.

Ennyi nem elég!

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A makói rendőrök elfogtak egy 39 éves férfit, aki Magyarcsanádon autójával elütött egy kerékpárost, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Border information

Ásotthalom - Backi Vinogradi
HU

SRB
Barabás - Koson’
HU

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Lónya - Dzvinkove
HU

UKR
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Röszke - Horgoš közút
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR