Bűnügyek

Elfogták a gépkocsi fosztogatót

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csongrádi rendőrök elfogtak egy 27 éves férfit, aki a városban több autót is feltört.

Újabb díleren kattant a bilincs

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai rendőrök elfogtak egy 52 éves mohácsi férfit bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, aki feltehetőleg tagja egy dílerekből álló bajai bandának.

Kiszínezte a mészkő csatajelenetet

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi épp az „alkotását” csodálta az emlékmű melletti padon, amikor a rendőrök megérkeztek a helyszínre.

Visszatért, de ismét elfogták

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Másodszorra tört be egy idős házaspárhoz a 19 éves izsáki férfi, azonban ez alkalommal is hamar rendőrkézre került. A nyomozók kezdeményezték a fiatal tolvaj letartóztatását.

Lezárt ügyek: Azt hitte, hogy telefont lopott, de nem

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a nővel szemben folytatott, aki egy telefonnak hitt áruleolvasó készüléket akart eltulajdonítani.

Lezárt akta: rendőrkézen a betörő

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrádi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy helyi férfi ellen, aki a városban betört egy ingatlanba és onnan ellopott egy televíziót.

Hűlt helyét találta az autójának – elkötötték egy körre

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök még az elkövetés délutánján elfogták azt a két férfit, akik nemcsak engedély nélkül vittek el egy őrizetlenül hagyott autót, de abból az értékeket is ellopták.

Border information

Beregsurány - Астей
HU

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Hercegszántó - Backi Breg
HU

SRB
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Tompa - Kelebia
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR