Ágy alá bújt el a rendőrök elől – gyorsan megtalálták

2022. 04. 21., cs - 07:15
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az átányi férfit lopással gyanúsítják.

A Hevesi Rendőrkapitányság Tiszanánai Rendőrőrse lopás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy átányi lakos ellen.

A 21 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 2022. április 18-án 12 óra és április 19-én 8 óra között betörte egy átányi ház ablakát, majd azon bemászott, és az ingatlanból horgászbotokat, ékszereket, játékkonzolt, valamint készpénzt lopott el.

A tiszanánai rendőrök a bejelentést követően két órán belül elfogták a 21 éves férfit, aki a település egyik házában az ágy alatt bújt el. Az igazoltatáskor megtalálták nála a nyakláncot, majd később a lopott tárgyak jelentős részét is lefoglalták.

Továbbá a nyomozók 2022. április 20-án lefoglalták a gyanúsított korábbi vagyon elleni bűncselekményéből származó televíziót, fűkaszát és egyéb használati tárgyakat is, majd azokat visszaadták a tulajdonosnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.