VÉDA hatás – kevesebben haltak meg útjainkon

2016. 07. 25., h - 09:46
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendőrség célja a balesetek számának további csökkentése.

A VÉDA kamerahálózat 2016. április 5-én kezdte meg rendszerszintű működését. A rendőrség 2016. június 30-ig bezáróan összegezte a rendszer működtetése során rögzített és a közigazgatási hatósági szolgálatok által feldolgozott adatokat, és értékelte a második negyedéves baleseti statisztika alakulását.

Az értékelt időszakban összesen 79 332 közigazgatási határozatot hozott a rendőrség a mobil és fix kamerák által rögzített közlekedési szabályszegések elkövetése miatt. A kamerák által rögzített jogsértések meghatározó többségét a sebességtúllépések adják. Fényjelző készülék tilos jelzésén áthaladás miatt 36, míg leállósáv jogellenes használata miatt mindössze nyolc esetben született elmarasztaló határozat.

Az adatok alapján az utánfutóval közlekedők mellett a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsik vezetői is nagyobb arányban követtek el sebességtúllépést. Számukra autópályán legfeljebb 80 km/óra, lakott területen kívüli úton pedig 70 km/óra a megengedett legnagyobb sebesség, függetlenül attól, hogy sebességkorlátozó tábla ennél magasabb értéket jelez. A rendőrség felhívja a járműszerelvények és a 3500 kg össztömeg feletti járműveket vezetők figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek az általuk vezetett jármű kategóriáját érintő, a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályokra!

A közlekedési balesetek bekövetkezésének egyik meghatározó oka a sebességtúllépés. Ennek visszaszorításával – az ezt célzó rendszeres és technikai oldalról is támogatott ellenőrzésekkel – érhető el, hogy kevesebb baleset történjen, és azok súlyossága mérséklődjön. Visszatekintve, 2015. április 1. és 2015. június 30. között 126 közlekedési baleset során 144 ember vesztette életét, míg 2016 ugyanezen időszakában, 111 esetben 115-en vesztették életüket az utakon. Tavaly április, május és június hónapokban 1423-an, míg az idei második negyedévben 1287-en szenvedtek súlyos sérülést közlekedési balesetek során.

A rendőrség bízik abban, hogy a kedvező tendencia folytatódik, kevesebben veszítik életüket és javul a közlekedésbiztonság Magyarország útjain.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.