Így működik a VÉDA-rendszer

2016. 04. 12., k - 11:28
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Ez történik a VÉDA-kamerafelvétel készítése és a közigazgatási eljárásban készült határozat postázása között.

A változtatható helyű és fix telepítésű Közúti Közlekedési Ellenőrzési Pontok összesen kilenc közúti szabályszegést képesek dokumentálni, amelyek közül hat az objektív felelősség hatálya alá tartozik. Ezek a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a leállósáv igénybevételére, a behajtási tilalomra és a kötelező haladási irányra vonatkozó előírások megszegése. A Duna vonalától nyugatra, illetve a Budapesten elkövetett szabályszegések esetén a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, míg a Dunától keletre, valamint Pest megye területén elkövetett szabályszegések esetén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata folytatja le a járművek üzembentartóival szemben a közigazgatási hatósági eljárásokat. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálatának épületében található a Közlekedésbiztonsági Automatizált Feldolgozó és Információs Rendszer, amely a jogszabályban meghatározott technikai eszközökkel készített fénykép- és videofelvételeket, így különösen a VÉDA rendszerhez tartozó kamerák által rögzített szabályszegéseket fogadja és tárolja.

Az újonnan beérkező szabályszegési vélelmek (fényképfelvételek) feldolgozása az illetékességgel és hatáskörrel rendelkező rendőri szervhez történő beérkezését követően kezdődik meg. A feldolgozásban részt vevő ügyintézők feladata a vélelmezett szabályszegést dokumentáló képi felvételek elemzése, megerősítése. Amennyiben az így rendelkezésre álló információk kétséget kizáróan alátámasztják a szabályszegés elkövetését, az ügyintéző felügyelete mellett a döntéshozatal automatizált módon történik meg. A határozatok postázásra előkészítése szintén automatizált módon történik. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.