Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest IX. kerületében
Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2018. augusztus 21-én Budapest IX. kerületében.
Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2018. augusztus 21-én Budapest IX. kerületében.
Versenyautó tesztelés miatt időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani a Herencsényt és Cserhátszentivánt összekötő közúton.
A 19. Savaria Történelmi Karnevál miatt 2018. augusztus 21. és 2018. augusztus 27. között az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani Szombathelyen.
Egy korábbi baleset ügyében tart bizonyítási kísérletet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozás lesz Győrben 2018. augusztus 23-án 17 órától 2018 augusztus 25-én 5 óráig (esőnap esetén 2018 augusztus 26-án 5 óráig).
A mai napon, 2018. augusztus 17-én rendezvények miatt forgalomkorlátozások lesznek Budapest I., II., III., V., XI., XIII. és XIV. kerületében.
A Sárvári Rendőrkapitányság értesíti a járművezetőket és a közlekedőket, hogy a „38. Nemzetközi Folklórnapok”-on résztvevő fellépők felvonulásának idején, 2018. augusztus 19-én az alábbi időszakban kell forgalomkorlátozásra számítani Sárváron.
Egyházi búcsú rendezvények miatt 2018. augusztus 18-19-én, valamint 2018. szeptember 8-9-én Máriapócs város területén ideiglenes forgalomkorlátozások várhatóak.
A mai napon, 2018. augusztus 16-án filmforgatás és rendezvények miatt forgalomkorlátozások lesznek Budapest II., III., VII. és XIII. kerületében.
A település belterületén – a 42. Balatonboglári Szüreti Fesztivál idején - 2018. augusztus 16-án 6 órától, augusztus 21-én 10 óráig forgalomkorlátozásokra kell számítani.
A kerékpárverseny ideje alatt 2018. augusztus 17-én és 2018. augusztus 18-án ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Labdarúgó mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2018. augusztus 18-án Budapest IX. kerületében.
A mai napon, 2018. augusztus 15-én rendezvények miatt forgalomkorlátozások lesznek Budapest II., III., VII. és IX. kerületében.
Ismét zavartalanul halad a forgalom Budapest XVIII. kerületében.
Ismét zavartalanul halad a forgalom a Budapest IX. kerületében.
Lezárták a Ráday Gedeon utcát a XVIII. kerületben.
A Ferenc körúton fa dőlt rá egy autóra.
A kerékpárverseny ideje alatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani megyeszerte.
Az Ünnepi Napok és Borhét rendezvénysorozat és az augusztus 20-i állami ünnephez kapcsolódóan ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani Tapolca belvárosában.
A Tour de Hongrie kerékpárverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek Veszprém megyében szerdán.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.