Védd magad online! – Zaklatás
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/6_1419.jpg?itok=Udvbxtlq)
Hatrészes sorozatunkban az internetes veszélyekre hívjuk fel a figyelmet, és tanácsokat adunk a biztonságos online jelenlétre.
Hatrészes sorozatunkban az internetes veszélyekre hívjuk fel a figyelmet, és tanácsokat adunk a biztonságos online jelenlétre.
Részvétünket fejezzük ki.
Sok-sok lopással a háta mögött bujkált egy gyanúsított Karcag külvárosában. Tudta, hogy keresik a rendőrök, és a sorsát nem is tudta elkerülni. Elfogták!
Győr-Moson-Sopron vármegyébe érkezők az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is számíthatnak rendőreinkre.
Nem a „szükség” vitte bűnbe azt a férfit, aki – jelentős kárt okozva – aprópénzért” rongált. A bajai rendőrök gyorsan megtalálták és kihallgatták, az ügyészség pedig már bíróság elé is állította a bűnelkövetőt.
Lezárta a rendőrség annak az ügynek a vizsgálatát, amit egy francia graffiti „művésszel” szemben folytatott.
Az ismeretlen elkövetők azonosításában a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Kisiskolások versmondó versenyének legügyesebb diákjai vehettek részt a BRFK vízirendészeti és kutyás bemutatóján.
Rablás elkövetőjét fogták el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Támogató Alosztály munkatársai.
A 21-es főút salgótarjáni szakaszán a „rendőrlámpa” tilos jelzésén haladt be a kereszteződésbe az a két autós, akiket munkatársaink a szabályszegésen tetten értek.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.