Rendes nyitvatartás az Ásotthalom közúti határátkelőhelyen
A meghosszabbított nyitvatartás véget ér, az Ásotthalom közúti határátkelőhely szerdától a megszokott időben, 7 óra és 19 óra között működik.
A meghosszabbított nyitvatartás véget ér, az Ásotthalom közúti határátkelőhely szerdától a megszokott időben, 7 óra és 19 óra között működik.
Illegális gyorsulási verseny résztvevőire csaptak le a rendőrök Győrben.
A készenléti rendőrök két ittas sofőrt fogtak el, akik közül az egyik engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett és egy körözés is érvényben volt ellene. Az egyik jármű utasát szintén körözték, őt is elfogták.
Tavaly ilyenkor maximális létszámmal startolt a rendőrség első állásbörzéje, és a jelek szerint a Rendőrségi Igazgatási Központ a másodikon is tele lesz érdeklődőkkel január 17-én 10 és 14 óra között. A szervezők kétféle programmal is készülnek.
Egy autót felgyújthatott, hat másikat pedig feltörés közben rongálhatott meg az a férfi, akit lopással és rongálással gyanúsítanak a kispesti nyomozók.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a település területére 2024. január 15-én 00 órától 2024. február 29-én 24 óráig.
Az előző nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Egy éve késelték halálra intézkedés közben Baumann Péter r. főtörzsőrmestert. A XI. Kerületi Rendőrkapitányságon tartott koszorúzáson a kollégák és barátok mellett a hősi halált halt körzeti megbízott családja is részt vett.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.