Kifosztás és csalás miatt kell felelnie
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Győri Rendőrkapitányság a napokban zárta le egy 41 éves férfival szemben folytatott büntetőeljárását, aki Győrben egy vadászkürtöt talált és lopott el.
A Tamási Rendőrkapitányságon eljárás indult ismeretlen tettes ellen orvvadászat bűntette miatt.
Szász András még csak középiskolás volt, amikor az akkor rendőrként szolgáló édesapjával közösen elfogtak három, a szomszédjukba éppen betörő férfit. Akkor még nem is sejtette, hogy néhány évvel később édesapja után ő is a rendőri hivatást választja majd.
Szándékosan csalt egy férfi az önkiszolgáló kasszánál.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya talált rá a 29 éves férfira, aki több mint 5 és fél éves börtönbüntetése miatt szökött meg a svájci hatóságok elől.
Az üzlet megköttetett, de a dílert és több mint fél kiló drogot már az erzsébetvárosi rendőrök vitték el a kapualjból.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A készenléti rendőrök fogták el azt a 49 éves férfit, aki egy mentősre támadt Budapesten.
„A zsebesek ellen csak egy orvosság van, s az az, hogy mindenki éberen vigyázzon a pénztárcájára, órájára, láncára, mert minden ember mögé nem állhat detektív…” – hangzott el az 1920-as években Nagy Ignác detektívfelügyelő szájából. Ez a tanács a mai napig érvényes, de mégis, hogyan védekezzünk a zsebtolvajok ellen?
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.