Hiába bújt el, a rendőrök elfogták
A kiskunhalasi rendőrök a földön, a házak tetején, a Készenléti Rendőrség drónja a levegőből kereste az elkövetőt. Munkájukat a város térfigyelő rendszere is segítette.
A kiskunhalasi rendőrök a földön, a házak tetején, a Készenléti Rendőrség drónja a levegőből kereste az elkövetőt. Munkájukat a város térfigyelő rendszere is segítette.
Öt gyorshajtót is kiszűrtek a kecskeméti rendőrök mozgó sebességellenőrzés során Bács-Kiskun megyében. Volt olyan sofőr, aki 90 km/h helyett 193 km/h-val közlekedett.
Az idős külföldi 42 határsértőt szállított egy ponyvás kisteherautóban, aminek rakterében elviselhetetlen hőség volt, amikor megállították a rendőrök.
Őrizetbe vettek a Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai egy 39 éves férfit, aki 80 liter gázolajat lopott…nem először.
A Tiszakécskei Rendőrőrs nyomozói egy 45 éves lakiteleki lakost vettek őrizetbe, aki miután elkövette a bűncselekményt értesítette a rendőröket. A férfinek rongálásért, garázdaságért és zaklatásért is felelnie kell.
Bács-Kiskun megyében a rendőrök kiemelt feladatuknak tartják a jogsértő módon közlekedők kiszűrését a balesetek megelőzése érdekében.
A szerb oldalon lévő technikai karbantartás miatt bezárt az átkelőhely.
Csávolynál fogták el a rendőrök a 18 éves szlovák embercsempészt.
Petőfiszállásnál forgalomkorlátozásra számítsanak!
Lajosmizse közelében zavartalanul haladhatnak.
Segítsen megtalálni a 8 éves gyermeket!
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a 22 éves nőt, aki országszerte, közel egy tucat alkalommal lopott üzletekből. Alkalomadtán el is falatozta zsákmányát, ám fizetni nem szándékozott.
Ha felismeri őket, értesítse a rendőrséget!
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományának első alkalommal szerveztek sport- és egészségnapot Szekszárdon.
Célja a bűnmegelőzés, valamint a lakosság és a közlekedők biztonságérzetének növelése.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.