Barátságnak indult, rablás lett belőle
Pár óra alatt beazonosították a 36 éves rablót, majd elfogatóparancs alapján tegnap a nyomára bukkantak és őrizetbe vettek a kecskeméti rendőrök. A nyomozók kezdeményezik a férfi letartóztatását.
Pár óra alatt beazonosították a 36 éves rablót, majd elfogatóparancs alapján tegnap a nyomára bukkantak és őrizetbe vettek a kecskeméti rendőrök. A nyomozók kezdeményezik a férfi letartóztatását.
A két járműből összesen 31 határsértő került elő. A sofőröket őrizetbe veszik a nyomozók.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy 26 éves helybélit, aki annyira belefeledkezett a lopásba, hogy a helyszínen hagyta táskáját, majd a kiérkező járőrök mellől próbálta visszacsenni a hátramaradt értékét, sikertelenül.
A sofőrt és utasát a Bács-Kiskun megyei rendőrök őrizetbe veszik, a határsértőket pedig visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai vádemelést javasolnak a figyelmetlen sofőr ellen.
A XI. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyen megyénk dobogós eredményt ért el a csapatverseny kategóriában.
A Bács-Kiskun megyei egyenruhások az M5-ös sztrádát pásztázták a levegőből. Tehergépjárművel történő szabálytalan előzés miatt 16 bírságot szabtak ki.
Ukrán embercsempészt fogtak el a rendőrök Kelebia térségében. A férfi egy lengyel honosságú járművel határsértőket próbált Nyugat-Európába vinni.
Földön és levegőből ellenőrizték a közúti közlekedés résztvevőit a megye rendőrei egy európai kezdeményezésű, és az egész kontinensre kiterjedő akció keretein belül.
Egy 31 éves kecskeméti férfival szemben nyomoztak a tiszakécskei rendőrök, aki a gyanú szerint életveszélyesen bántalmazott egy 18 éves fiatalt, miközben biztonságszolgálati feladatait igyekezett ellátni.
Segítsen megtalálni a 8 éves gyermeket!
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a 22 éves nőt, aki országszerte, közel egy tucat alkalommal lopott üzletekből. Alkalomadtán el is falatozta zsákmányát, ám fizetni nem szándékozott.
Ha felismeri őket, értesítse a rendőrséget!
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományának első alkalommal szerveztek sport- és egészségnapot Szekszárdon.
Célja a bűnmegelőzés, valamint a lakosság és a közlekedők biztonságérzetének növelése.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.