Újabb internetes csaló került rendőrkézre
Szendvicspaneleket értékesítve vágott át több embert egy kecskeméti férfit, azonban hamar lebukott a bűnös cselekménnyel és őrizetbe vették a rendőrök.
Szendvicspaneleket értékesítve vágott át több embert egy kecskeméti férfit, azonban hamar lebukott a bűnös cselekménnyel és őrizetbe vették a rendőrök.
Kezdeményezték egy 23 éves kiskunmajsai férfi letartóztatását a település rendőrei, mivel gyanújuk szerint erőszakkal elvett 20.000 forint készpénzt 83 éves áldozatától.
A múlt héten a vármegyében két halálos közúti közlekedési baleset történt.
Pár órán belül beazonosították a rendőrök azt a 25 éves keceli férfit, aki a gyanújuk szerint munkagépeket és készpénzt lopott az egyik telephelyről. A házkutatásnál pedig további értékes „kincsekre” bukkantak a nyomozók.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 20 éves férfi megpróbált elrejtőzni a kecskeméti rendőrök elől, ám nem járt sikerrel.
A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai aprólékos munkával kutatták fel a sértetteket. Most vádemelést javasolnak a több tucatnyi bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 30 éves nő ellen.
Tegnap ismét fokozott ellenőrzést hajtottak végre a vármegye útjain az egyenruhások.
Új rendőrkapitányok a Kunszentmiklósi és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság élén.
A gyanú szerint franciakulccsal bántalmazta barátját egy 32 éves asszony, hogy hozzájusson a pénzéhez, majd menekülés közben még az ajtót is rázárta.
A járőrök percek alatt eljutottak a bolti tolvajhoz, aki mit sem sejtve nyitotta ki nekik az ajtót.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés békés jellegét megsérti.
Előfordulhat, hogy a 81 éves nő egyedül nem talál haza, a rendőrök jelenleg is keresik.
A ceglédi rendőrök befejezték a helyszínelést.
A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.
Teljes útlezárás a 4-es főúton.
Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.