Legfrissebb híreink

Sokáig számoltuk

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagy napi forgalmat lebonyolító Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn az az útlevél, amelynek birtokosa végül gyanúsított lett.

Vevőnek adta ki magát a rabló

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kecskeméten fogták el azt a 24 éves férfit, aki Tiszakécskén kilökte a kocsijából a tulajdonosát, majd elhajtott a járművel.

Nyúlcipőt húzott, de hiába

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.

Bűnös szövetség

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három jánoshalmi férfivel szemben folytatnak eljárást a rendőrök, egyiküket tegnap elfogták és őrizetbe vették.

Tűzből mentették a menhelyi kutyákat

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több tucat állatot mentettek meg a kiskunfélegyházi rendőrök a katasztrófavédőkkel és katonákkal közösen.

Lezárták egy lajosmizsei tolvaj ügyét

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a rendőrök azzal a férfival szemben, aki az egyik betörésénél még a falat is kibontotta, hogy zsákmányhoz jusson.

Szemtanúkat keresünk

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök azoknak a jelentkezését várják, akik szemtanúi voltak 2024. július 13-án 21 óra és 14-én 18 óra 30 perc között a 5412-es számú úton Kunfehértónál, hogy egy út szélén parkoló Volkswagen Poloból valaki többmindent ellopott.

Visszamentek a tett helyszínére

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az üzletvezető felismerte, a kecskeméti rendőrök pedig elfogták a tolvajokat.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.