Lezárták: soha nem adták fel
10465 nap telt el a gyilkosság és a gyanúsított kihallgatása között. A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók tudták, hogy egyszer felderítik a történteket.
10465 nap telt el a gyilkosság és a gyanúsított kihallgatása között. A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók tudták, hogy egyszer felderítik a történteket.
Olykor kellő odafigyeléssel elkerülhető lenne, hogy bárki áldozattá váljon.
A lopott portékát próbálta eladni a férfi, de szerencsétlenségére csak a rendőröket érdekelte az „adásvétel”.
A 21 éves férfi közel egy tucat bűncselekményt követett el pár hónap leforgása alatt. Az esetek többségében csokira utazott, de több kerékpárt, egy parfümöt és egy vízóra szekrényt is meglovasított.
Múlt héten a vármegyei top gyorshajtó lakott területen belül 119 km/h-val közlekedett. 200.000 forint bírságot és 8 előéleti pontot ért a jogsértés.
Hosszú a bűnlajstroma annak a 21 éves férfinek, akit tegnap előtt őrizetbe vettek a Jánoshalmi Rendőrőrs nyomozói. A fiatal bűnelkövetőnek kezdeményezik a letartóztatását.
A borongós idő ellenére színes programokkal várták a rendőrök a saját kollégáikat és családjaikat.
A bajai rendőrök egy 20 éves fiatalt vettek őrizetbe, aki jórészt Sükösdön elkövetett lopásokkal gyanúsítható.
A kiskunhalasi rendőrök pár órán belül elfogták azt a 25 éves nőt, aki beosont egy idős lakásába, súlyosan megsebesítette és halálosan megfenyegette, végül pedig elvitte a holmijait.
A kecskeméti rendőrök néhány percen belül a bejelentés helyszínére értek, így a bűnelkövetőt szinte azonnal elfogták.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés békés jellegét megsérti.
Előfordulhat, hogy a 81 éves nő egyedül nem talál haza, a rendőrök jelenleg is keresik.
A ceglédi rendőrök befejezték a helyszínelést.
A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.
Teljes útlezárás a 4-es főúton.
Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.