Temetőben raboltak – elfogták őket
A sértett jó megfigyelőképességének köszönhetően rövid időn belül rendőrkézre kerültek a kecskeméti bűnelkövetők.
A sértett jó megfigyelőképességének köszönhetően rövid időn belül rendőrkézre kerültek a kecskeméti bűnelkövetők.
Szakszerűen kialakított helyeken termesztette a kábítószert egy vaskúti férfi.
Két 22 éves férfi kezén kattant a bilincs, amikor a beszerzett bizonyítékok kétséget kizáróan alátámasztották, hogy négy lopást is elkövettek az elmúlt hetekben.
A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök tegnap több kapitányság illetékességi területén összesen féltucat szabálysértőt vettek őrizetbe engedély nélküli vezetés miatt. Egy férfi ellen pedig büntetőeljárás indult.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak mindkét gyanúsított ellen.
Hétfőn este egy férfi a sínekre hajtott a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére. Vasárnap késő este hárman haltak meg egy közlekedési balesetben.
Bács-Kiskun vármegyében hat új hadnagy kezdte meg szolgálatát.
A turisztikai szezonra tekintettel hétvégente 7 óra és 24 óra között várják az utasokat.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy helybélit, aki fél nap nap alatt négy vagyon elleni bűncselekményt követett el.
A vármegyei közgyűlés elfogadta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének 2022. évi beszámolóját.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés békés jellegét megsérti.
Előfordulhat, hogy a 81 éves nő egyedül nem talál haza, a rendőrök jelenleg is keresik.
A ceglédi rendőrök befejezték a helyszínelést.
A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.
Teljes útlezárás a 4-es főúton.
Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.