Legfrissebb híreink

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt kell felelnie

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hamar azonosították és kihallgatták azt a 41 éves férfit a kalocsai nyomozók, aki a gyanú szerint tapétavágó késsel megrongálta egy távolsági busz külsejét és belsejét, valamint megütötte a sofőrt.

Elsurrant a surranóval

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kifosztás miatt kell felelnie egy 26 éves férfinek, akit a térfigyelő kamerák segítségével pár órán belül azonosítottak a kecskeméti nyomozók.

Lezárt akta: jánoshalmi tolvajok rendőrkézen

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók vádemelést javasolnak három férfi ellen, akik tizenhárom bűncselekményt követhettek el alig négy hónap alatt.

Visszakerült gazdájához

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy yorki tűnt el az egyik udvarból Kiskőrösön, de a település egyenruhásainak hála pár órával később ismét gazdájával lehetett a házőrző. A gyanú szerint egy családnak megtetszett az állat, ezért elemelték, így most lopásért kell felelniük.

Csapatmunka vezetett a tolvajhoz

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kunadacsi polgárőr, egy kerekegyházi városrendész és egy kunszentmiklósi járőrpár közös munkájának eredményeként pár órán belül elfogtak egy kerékpártolvajt.

Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Múlt pénteken 800 regisztrált gyorshajtó volt vármegyénkben annak ellenére, hogy folyamatos kampányokkal hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a közlekedők tartsák be a megengedett sebességhatárokat.

A harmadik helyszínen elaludt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány óra alatt három bűncselekményt követett el egy kecskeméti férfi. Pénteken elfogták, a bíróság pedig – az ügyészség indítványára – már szombaton letartóztatta.

Lezárták: négy gyanúsított hat ügye

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kecskeméti bűnbanda még a közterületekről is lopott: szellőzőrácsokat téptek ki a helyükből. Egy magánház udvaráról pedig az aknafedőt vitték magukkal többek között. A főkolompos börtönben várja a vádemelést.

Ne hagyja lezáratlanul az autóját!

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók egy 25 éves férfit vettek őrizetbe, aki egy személygépkocsit felgyújtott, egy másikat pedig elkötött és árokba hajtott vele Fülöpházán. Az autókba azért tudott beülni, mert azokat nyitva felejtették tulajdonosaik.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.