Legfrissebb híreink

Együttműködést írtak alá a Gyermekjogi világnapon

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA® Alapítvány szorosabbra fűzte kapcsolatát.

Megharapta, hogy megléphessen

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunfélegyházi nyomozók lezárták a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki mindösszesen pár samponért rabolt. 

Ugrott a friss jogsi

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság járőrei ittas vezetésen értek tetten egy fiatalt, aki ellen büntetőeljárás indult.

Házakat fosztogatott – elfogták

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jánoshalmi rendőrök őrizetbe vettek egy 27 éves férfit, aki öt vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítható. Volt egy társa is, aki az egyik esetben segítséget nyújtott az elkövetéshez. Őt már korábban kihallgatták.

Színváltós bicikli

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Új külsővel próbálta leplezni zsákmányát a lajosmizsei tolvaj, csakhogy „munka” közben tetten érték a rendőrök.

Nem tanult a hibájából

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan és többször eltiltás hatálya alatt vezetett az a kiskunhalasi férfi, aki ráadásul minden alkalommal megpróbálta kivonni magát a felelősségre vonás alól. A sofőrnek nincs több dobása, kezdeményezik a letartóztatását.

A bérleménye kapuját is eladta

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a jánoshalmi rendőrök azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint néhány hónap alatt tucatnyi bűncselekményt követett el.

Idős férfit rabolt ki két kamasz Csátalján

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindössze egy pezsgő és egy táska volt a rablók zsákmánya. A rendőrök rövid időn belül elfogták a fiatalokat, akiknek felelniük kell a bűncselekményért.

Együttműködési megállapodás a Gál Ferenc Egyetemmel

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Gál Ferenc Egyetem – többek között a felsőoktatás értékteremtő eredményességének növelése és a karrierteremtés érdekében – szorosabbra fűzte a kapcsolatát.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.