Védettségi igazolványokkal üzleteltek

2024. 10. 02., sze - 08:44
Zsaru Magazin

Lezárták a nyomozást egy jánoshalmi doktornővel szemben, aki 2021-ben és 2022-ben az asszisztensével együttműködve tömegével bocsátott ki védettségi igazolványokat úgy, hogy a hozzá fordulókat nem oltotta be koronavírus ellen.

Egy névtelen bejelentés alapján jutott a rendőrség tudomására 2021 elején, hogy egy pécsi házaspár fizetett egy orvosnak, hogy védettségi igazolványhoz jusson oltás beadása nélkül. A rendőrség nyomozni kezdett, és kiderült, hogy a lakóhelyüktől egy több száz kilométerre, Jánoshalmán élő doktornőt vesztegettek meg.  

– Széles körű nyomozást kezdtük, amelynek során bírói engedélyhez kötött leplezett eszközöket is felhasználtunk. A beszerzett bizonyítékok alapján nyílt titok volt, hogy aki nem szeretne koronavírus elleni védőoltást kapni, de szüksége van a védettségi igazolványra, azt a doktornő „megoldja okosban” – eleveníti fel az esetet Hóf Csaba alezredes, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztály kiemelt nyomozója.

Hóf Csaba

Az ország egész területéről érkeztek páciensek az orvosnőhöz, akik ily módon akartak védettségi igazolványhoz jutni. A háziorvos a saját rendelőjében fogadta őket, többeket maga is arra buzdított, hogy ne oltassák be magukat, mert „kihal az emberiség”. A doktornő pénzt fogadott el az őt megkeresőktől, cserébe sokszor csak imitálta az oltást, de olyan is előfordult, hogy sóoldatot adott be a védőoltás helyett. Az asszisztense ezután pedig beoltottként rögzítette őket az egészségügyi adatbázisban, így jogosulttá váltak a védettségi igazolványra.

– Több száz betegnek állítottak ki igazolványt az oltásról, amelyért hol a doktornőnek, hol pedig az asszisztensének fizettek – folytatja az alezredes. – 2022. március 3-án egy nagyszabású akció keretében kutatást tartottunk a doktornő lakásán, rendelőjében, valamint az asszisztensnél és több gyanúsított lakóhelyén. Több bizonyítékot is gyűjtöttünk. Az orvosnő lakóhelyén noteszt, valamint cetlikre írt neveket, amelyek az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisához szükségesek, valamint 3 millió forintot, 1000 eurót, regisztrációs nyilatkozatokat, oltási igazolásokat, telefonokat és laptopokat, valamint két gépkocsit foglaltak le a rendőrök. Ezenfelül az orvos rendelőjében, a szekrényben több olyan oltóanyag-ampullát, vakcinákat találtak, amelyeket nem az előírásnak megfelelően tárolt. Egy év alatt közel 2700 oltást rögzített az EESZT adatbázisába, amely meghaladta azt a számot, ahány oltóanyaggal hivatalosan rendelkezett.

Dr. J. Johannát (72) őrizetbe vették, asszisztensét Sz. Erikát (48) pedig előállították a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságra. A rendőrök mintegy 130 gyanúsítottat hallgattak ki, amelynek során közel 500 rendbeli bűncselekményt állapítottak meg. A gyanúsítottak közül 92-en feltételes ügyészi felfüggesztést kaptak, 34-gyel szemben pedig vádat emeltek.

Dr. J. Johannát önálló intézkedésre jogosult személyként kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettel, közfeladati helyzettel való visszaéléssel, valamint védettségi igazolvánnyal visszaélés bűntettével gyanúsították meg. A bíróság 2022. március 4-én elrendelte a letartóztatását, 2023. május 13-ától szabadlábon védekezett. Sz. Erika (48) asszisztenst bűnsegédként folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettével gyanúsították, ő szabadlábon védekezett.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.