Őrzők napja Szentendrén
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/s1_11.jpg?itok=5-DlvxmO)
A programon több száz gyermek vett részt.
A programon több száz gyermek vett részt.
Perceken belül ráleltek a rendőrök a kórházból eltűnt idős asszonyra Dunaújvárosban.
Unokája fuldoklott a kocsiban, ezért megállt az autópálya leállósávján. Első fokon közigazgatási bírságot kapott, amit Budapest rendőrfőkapitánya megsemmisített.
Elhunyt dr. Lukács János György nyugállományú rendőr vezérőrnagy 2022. szeptember 21-én, Szegeden. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság egykori vezetője méltósággal viselt betegséget követően hunyt el 68 éves korában.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság állománya is részt vett a Göcsej Harci Túrán.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Polyák Zsolt rendőr dandártábornok Szegeden fogadta román partnerét.
Dr. Biró Attila r. alezredes lett a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese. Megyeri Zsolt r. alezredest a Bonyhádi Rendőrkapitányság vezetésével bízták meg.
A Balassagyarmati, valamint a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság is átvehette az idei évben a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől Nógrád Megye Szondi György Díját.
A szigetszentmiklósi rendőrök kíséretében sikerült időben kórházba kerülnie egy vajúdó kismamának.
Egy teljes nap szólt a biztonságról a nógrádi megyeszékhelyen.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.