Múltidézés a főkapitányságon
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/img_6172_0.jpg?itok=8XgzkKgv)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság rendezvényén közel kilencven nyugállományba vonult rendőr és közalkalmazott vett részt.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság rendezvényén közel kilencven nyugállományba vonult rendőr és közalkalmazott vett részt.
A hatékony konfliktuskezelés és a szolidaritás jelentőségére helyezte a hangsúlyt a Székesfehérváron megtartott egyeztető fórum.
Ünnepi állománygyűlést tartottak a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Térfigyelő kamerarendszert építettek ki és új körzeti megbízotti irodát adtak át Győrújbaráton.
Elismerésben részesültek a nyugdíjas szervezetek vezetői és a megyei rendőrfőkapitány köszöntötte a kerek születésnapjukat ünneplő nyugállományú rendőröket, határőröket.
Hat polgárőr vehette át a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának díját.
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata technikai eszközökkel segíti a Szolnoki Rendőrkapitánysággal közös célok és programok megvalósítását.
Szolgálaton kívül is a „rend őre” volt Vas megyében.
Egyeztető fórumot tartott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat, amelyen a 2016. évben végzett közös munkát és eredményeket értékelték.
Hajdúnánás város polgármestere kitüntetésben részesítette Dr. Vida Sándor r. őrnagyot.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 79 éves budapesti férfit.
Aki a napokban Vácon rabolt ki egy nőt. Ha tudja merre lehet, jelentkezzen!
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 42 éves férfit.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.
Közlekedési baleset miatt forgalomkorlátozás van érvényben Zalaszentbalázs és Hahót között.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött Duka térségében.
Két jármű ütközött, a balesetben többen megsérültek