Folytatódik az építészeti bűnmegelőzési program
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/hnl%201_69.jpg?itok=1D1tFeQp)
Közös szándéknyilatkozatot írtak alá a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében.
Közös szándéknyilatkozatot írtak alá a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében.
Augusztus 20-i állami ünnepünk alkalmából a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság állományából hárman részesültek magas szintű elismerésben.
Négy rendőr részesült magas szintű elismerésben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állományából.
Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából tartottak ünnepséget a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, 2017. augusztus 17-én.
A mosonmagyaróvári rendőrök egy fogyatékkal élő fiatalember születésnapi kívánságát teljesítették.
Állami ünnepünk alkalmából állománygyűlést tartottak a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Állami ünnepünk alkalmából Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány 2017. augusztus 16-án elismeréseket adott át a Rendőrségi Igazgatási Központban.
Ebben az évben 16 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt a Sziget Fesztiválon, mint tavaly.
Veszprém város polgármestere és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismerésben részesítette azt a két rendőrt, akik megmentették egy idős férfi életét Veszprémben. A bajba jutott férfi munkáltatójának képviselője tárgyjutalommal köszönte meg a segítségnyújtást a két járőrnek.
A kerékpárokat Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány 2017. augusztus 9-én adta át az Országos Polgárőr Szövetségnek.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.