V4 együttműködés a határvédelemben
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/V4_Szeged-005.jpg?itok=GTg5B65l)
A Visegrádi Együttműködésben résztvevő országok határrendészeti vezetői, kiegészülve Bulgária és Románia képviselőivel, 2017. október 11. és 13. között szakmai találkozót tartottak Szegeden.
A Visegrádi Együttműködésben résztvevő országok határrendészeti vezetői, kiegészülve Bulgária és Románia képviselőivel, 2017. október 11. és 13. között szakmai találkozót tartottak Szegeden.
Közel egymilliárd forintos beruházásként megkezdődött a Karcagi Rendőrkapitányság új objektumának építése.
Az érdeklődők betekintést nyerhettek a rendőri munkába.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és az Utcai Szociális Segítők Egyesülete a társszervek bevonásával tartott szakmai fórumot.
Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok fogadta a Nagyváradi Területi Határrendőr Felügyelőség vezetőjét és delegációját. A rendőri vezetők a közös határ menti járőrszolgálat tapasztalatait és az illegális migrációval kapcsolatos feladatokat egyeztették.
Közrend-Közbiztonsági Díjat kapott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány- helyettese Szigetváron.
Együttműködési megállapodást írt alá a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Zalaerdő Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság.
Rendőr tiszthelyetteseket avattak és szolgálati gépjárműveket adtak át Budapesten. Az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet.
Szolgálatteljesítés közben, Kecskemét térségében 2017. október 9-én közúti közlekedési baleset következtében életét vesztette Németh Gergely rendőr törzsőrmester, a Készenléti Rendőrség járőrvezetője.
Az idei versenyt rendhagyó módon, külső helyszínen rendezte meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztálya.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.