Magyar megfigyelők Grúziában
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/gr%C3%BAzia2.jpg?itok=J9dj9K0z)
Tűzszüneti megfigyelőszolgálat és humánbiztonsági feladatok.
Tűzszüneti megfigyelőszolgálat és humánbiztonsági feladatok.
Füzesabony Város képviselő testülete előtt számolt be a Füzesabonyi Rendőrkapitányság 2016. évi tevékenységéről Suszter Zsolt r. alezredes, megbízott kapitányságvezető.
Szakmai bemutatók és tájékoztatók várták az érdeklődőket Nagykovácsiban.
Több évtizedes kiemelkedő rendőri pályafutást követően nyugállományba vonul dr. Lukács János r. vezérőrnagy, Csongrád megye rendőrfőkapitánya.
Figyelemfelkeltő előadások és változatos bemutatók várták a középiskolásokat az egész napos program során.
A rendőri hivatással is megismerkedhettek a fiatalok.
A Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban megtartott nyílt napon a pályaválasztás előtt álló fiatalok bepillantást nyerhettek az intézmény mindennapjaiba és megismerkedhettek a rendőri hivatással együtt járó feladatokkal.
Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője ünnepélyes keretek között köszöntötte azt a közel 200 nyugdíjas kollégát, akik elfogadták meghívását.
A Rendőrmúzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.) 2017. november 29-én 15 órai kezdettel tisztelettel várja az érdeklődőket a „Múzeumi Mozi” című programsorozat következő filmvetítésére.
A város közbiztonsági és bűnügyi helyzete, a főbb feladatok egyeztetése volt a célja a rendőrkapitányságon megtartott rendezvénynek.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.