Elismerésben részesültek
Kiemelkedő szolgálatellátásért adott át jutalmakat az országos rendőrfőkapitány.
Kiemelkedő szolgálatellátásért adott át jutalmakat az országos rendőrfőkapitány.
Szakmai bemutatók és tájékoztatók várták az érdeklődőket Remeteszőlősön.
A nepszava.hu oldalon 2018. január 10-én 6 óra 31 perckor „Életmentés” címmel megjelent írásra reagálva a rendőrség az alábbiakat tartja fontosnak közölni.
Nyílt kapukkal várták az érdeklődő fiatalokat a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium és a Körmendi Rendőrkapitányság munkatársai.
A rendőrség utánpótlása és a hivatás népszerűsítése érdekében várták a fiatalokat a debreceni rendőrök.
A Magyar Rendőrség utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, csak jelentkezni kell! A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium nyílt napot tart 2018. január 12-én.
A rendészeti pálya iránt érdeklődőket várják. A miskolci, az adyligeti, a körmendi és a szegedi iskola is megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon 2018. január 8-án lesz a következő főkapitányi fogadónap.
A Magyar Rendőrség utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, csak jelentkezni kell! A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium nyílt napot tart 2018. január 12-én.
Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének javaslatára, a rendőrség állományában végzett munkája és a rendőri hivatása mellett nyújtott kimagaslóan eredményes sportteljesítménye elismeréseként, tárgyjutalmat adományozott Kis Máté Olivér rendőr őrmesternek, a CSMRFK MEKTA járőrvezetőjének.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Közlekedési baleset miatt félpályán halad a forgalom az M1-es autópálya 127-es kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető oldalon.