Fogadónapot tart Miskolc rendőrkapitánya
Dr. Bogyay Ferenc r. ezredes, Miskolc rendőrkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.
Dr. Bogyay Ferenc r. ezredes, Miskolc rendőrkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői és munkatársai a határőrség hősi halottai és mindazon rendőrök emléke előtt tisztelegtek, akik szolgálat közben haltak hősi halált.
Rosszul lett egy idős férfi Gyulán az egyik áruházban. Leállt a légzése és a keringése is. Egy szolgálaton kívüli rendőr és egy szabadnapos mentőgépkocsi-vezető sietett a segítségére.
A rendőrség által szervezett országos versenyen a diákok ének és hangszeres zene, vers és próza, valamint tánc előadásokban bizonyíthatták tehetségüket.
Az új rendőrségi videó az ismert író meséjén keresztül ezúttal a gyerekeknek magyarázza el: mikor kell hívni a 112-őt.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szervezte versenyen fiatal tehetségek mérték össze tudásukat Gyömörén.
A zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola diákjai tettek látogatást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Csongrád megyében folytatja pályafutását a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
Veterán rendőrök és közalkalmazottak találkoztak Nyíregyházán.
A tíz legaktívabb diák oklevelet és emléktárgyat kapott példamutató bűnmegelőzési, közösségi szolgálatáért.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőbábai fiú megtalálásához.
A bíróság letartóztatta a 26 éves férfit.
Használt könyveket szeretett volna eladni egy hirdető, cserében lesöpörték a bankszámláját.
A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.
Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Érden. Kollégáink kérnek segítséget az azonosításhoz!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Rövid időre tévesztette szem elől lezáratlan kocsiját egy vármegyeszékhelyi férfi, ám ez is elég volt, hogy valaki kilopja belőle a telefonját. A rendőrök gyorsan reagáltak, még aznap elfogták az elkövetőt.
Egy kamion műszaki mentése miatt időszakos forgalomkorlátozás volt érvényben a 81-es számú főúton.
Szekszárdon és a Csörge-tónál tartották meg a Tolna vármegyei kutyavezetők képzését.
A nagy napi forgalmat lebonyolító Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn az az útlevél, amelynek birtokosa végül gyanúsított lett.