Nyílt napok a rendészeti szakgimnáziumokban
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Adyliget_180110-006_3.jpg?itok=tNJtyvAI)
Az adyligeti, a körmendi, a miskolci és a szegedi iskola is megnyitja kapuit a rendészeti pálya iránt érdeklődők előtt.
Az adyligeti, a körmendi, a miskolci és a szegedi iskola is megnyitja kapuit a rendészeti pálya iránt érdeklődők előtt.
A helyi Szent Benedek Gimnázium és Szakközépiskola adott otthont a rendezvénynek.
A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak, ezen lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.
Idén tizedik alkalommal, egy hónapig láttak el külszolgálatot az európai határok védelmének érdekében.
Rostás Lászlóra emlékeztek a kiskunhalasi rendezvényen.
A kapitányságon várták a rendőri szakma iránt érdeklődő diákokat a rendőrök.
Marcali város képviselő-testülete egyhangúlag támogatta a kapitányságvezető asszony kinevezését.
A miskolci, az adyligeti, a körmendi és a szegedi iskola is megnyitja kapuit a rendészeti pálya iránt érdeklődők előtt.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság nyugdíjas munkatársai találkoztak.
Bács-Kiskun megye legfiatalabb rendőrkapitánysága a napokban ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. A jeles eseményről állománygyűlésen emlékeztek meg.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőbábai fiú megtalálásához.
A bíróság letartóztatta a 26 éves férfit.
Használt könyveket szeretett volna eladni egy hirdető, cserében lesöpörték a bankszámláját.
A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.
Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Érden. Kollégáink kérnek segítséget az azonosításhoz!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Rövid időre tévesztette szem elől lezáratlan kocsiját egy vármegyeszékhelyi férfi, ám ez is elég volt, hogy valaki kilopja belőle a telefonját. A rendőrök gyorsan reagáltak, még aznap elfogták az elkövetőt.
Egy kamion műszaki mentése miatt időszakos forgalomkorlátozás volt érvényben a 81-es számú főúton.
Szekszárdon és a Csörge-tónál tartották meg a Tolna vármegyei kutyavezetők képzését.
A nagy napi forgalmat lebonyolító Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn az az útlevél, amelynek birtokosa végül gyanúsított lett.