Beszámolt a megyei rendőrfőkapitány
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének beszámolóját a Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyhangúlag elfogadta.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének beszámolóját a Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyhangúlag elfogadta.
Az előadások mellett bűnügyi, közrendvédelmi, valamint közlekedési bemutatókat is láthattak a diákok Vépen.
Közgyűlési beszámolón adta át az elismerést Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.
A közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság színes programokkal várja a Balesetmegelőzési Nap iránt érdeklődő gyerekeket és kísérőiket.
Rendészeti csapatversennyel zárult a hét.
Háromszor egyhetes napközis tábort szervezett a nyárra a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálata.
A városi rendőrkapitányság munkatársai ismét hozzájárultak a rászorulók életének megmentéséhez.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett rendezvény célja a társadalmi felzárkóztatásban, valamint a gazdaságélénkítő programokban érintett települések támogatása.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által alapított díjat idén Mokka hívónevű, Cappucino avatási nevű robbanóanyag-kereső szolgálati kutya és vezetője, Vég Dániel rendőr főtörzsőrmester kapta.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.