Dr. Dobos János Díjat kapott
Dr. Dégi Endre ny. r. dandártábornok, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság egykori vezetője részesült a 2020. évi rangos elismerésben.
Dr. Dégi Endre ny. r. dandártábornok, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság egykori vezetője részesült a 2020. évi rangos elismerésben.
A kétnapos véradáson összesen 194 hivatásos rendőr és rendőrségi munkatárs vett részt. Ebben az évben a BRFK közel 440 liter vért adott.
Emlékezetes nyolcadik születésnapja volt annak a székesfehérvári kisfiúnak, akit a rendőrök szolgálati autóval vittek iskolába.
Dr. Terdik Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya emléklapot adott át, megköszönte a polgárőrség kiemelkedő munkáját.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője jutalomban részesítette az életmentő rendőrt.
Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes adta át a legjobb ügyeleteseknek járó díjakat.
Faültetés a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezetével 2020. november 4-én és 2020. november 5-én közös véradó napot tartott.
Egy négyéves kislány álmát teljesítették a Fejér megyei rendőrök.
A kisfiú édesanyja írt levelet a rendőrségnek, hogy teljesülhessen gyermeke nagy vágya. A budaörsi zsaruk teljesítették a kívánságot, nagy örömöt szerezve ezzel a 7 éves kis rajongónak.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.
A keszthelyi rendőrök a Balaton-part közelében azonosítottak és fogtak el egy tolvajt.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves fiú megtalálásában.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.