Új terepjárók a (lát)határon
Új szolgálati gépjárműveket adott át Baranya megye rendőr-főkapitánya.
Új szolgálati gépjárműveket adott át Baranya megye rendőr-főkapitánya.
Jutalmazták az év rendőreit Somogy megyében.
A gombászni induló 76 éves kajdacsi néni felkutatásában a helyi körzeti megbízott segítségére sietett a falu számos lakója, a polgármester és a polgárőrök is.
Egy tököli körzeti megbízott növelte egy közlekedési baleset sérültjének életben maradási esélyeit.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság az idei évben is meghirdette adománygyűjtő akcióját.
Rászoruló családoknak adományoztak a baranyai rendőrök.
Egykori szolgálati gépkocsikat adtak át a rendőrök a polgárőrségnek Csongrád-Csanád megyében. A két korábbi szolgálati gépkocsit a jövőben a polgárőrség hasznosítja a szakmai feladatai ellátása során.
A díjat az előző tanévben végzett kiemelkedő iskolarendőri tevékenységéért Baranya megyéből dr. Böröcz Károly rendőr alezredes, a Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője vehette át.
100 tábla csokoládét kaptak a gyerekek.
Hordozható számítógépet adományoztak a rendőrök egy gyermekek oktatását, nevelését végző hernádszentandrási alapítványnak.
A gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy polgári, valamint öt prügyi férfi. A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.