Szolgálatparancsnokok konferenciája
Nógrád megyében először rendezték meg a rendészeti szakterület képviselőinek tanácskozását.
Nógrád megyében először rendezték meg a rendészeti szakterület képviselőinek tanácskozását.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte meg az országos megmérettetést.
A Heves megyei csapat nyerte a X. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt.
A megújult kriminalisztikai teremben holnaptól a 140 éves Budapesti Rendőr-főkapitányság történetét bemutató kiállítást tekinthetik meg a látogatók.
Dr. Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere a 2020. év rendőre díjban részesítette a helyi rendőrkapitányság egyik munkatársát.
Három fegyverkategóriában összesen három országos bajnoki címet szerzett.
Dicsérteben és jutalomban részesültek azok a rendőrök, akik a közelmúltban két eredményes elfogásban is részt vettek Miskolcon, illetve Ózdon.
Nyilvános árverésen értékesít gépjárműveket és egyéb ingóságokat a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Igazságügyi Minisztérium „Összefogás a bűncselekmények áldozataiért” címmel szervezett konferenciát a témában érintett szakembereknek a Rendőrségi Igazgatási Központban.
Egy paksi szolgálatirányító vehette át tiszti kinevezését Budapesten.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.