Egyeztető fórumot tartottak
Tolna város adott otthont 2021. október 5-én az évente megtartott Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumnak.
Tolna város adott otthont 2021. október 5-én az évente megtartott Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumnak.
Ismeretlen holttestet találtak egy lakásban, garázdaság volt egy italkimérésben, egy harmadik bűnügyi helyszínen lábnyomokat rögzített az a tucatnyi bűnügyi helyszínelő, akik Miskolcon dolgoztak a kreált ügyek feldolgozásán.
A közös munkáról szóló megállapodást 2021. október 6-án írta alá a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és a Széchenyi István Egyetem elnöke, kancellárja, valamint rektora.
Négy marcali rendőrt részesítettek elismerésben a MÁV Zrt. képviselői.
Kötetlen beszélgetésre invitálta dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője azt a két fiatalt, akikkel a rendőrség ösztöndíj-szerződést írt alá.
Prantner Gábor, a Paksi Rendőrkapitányság munkavállalója másodszor futotta körbe egyedül a Balatont.
Évek óta meglévő szoros együttműködését újabb területekkel egészítette ki a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság csapata a harmadik helyen végzett a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórház gyermekekkel foglalkozó alapítványa javára Gerjenben megrendezett focitornán.
Botondot hetedik születésnapjának reggelén rendőrök köszöntötték meg, majd iskolába vitték a kisfiút.
Önkormányzati jutalmakat vehettek át a Nyergesújfalui Rendőrőrs egyenruhásai.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.