„Zöldár 2013. - Összefogás” emlékfutás

2014. 06. 13., p - 16:01
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sportrendezvényen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság mindkét csapata ezüstérmet szerzett.

A 2013. évi sikeres szigetközi védekezés évfordulójának méltó megünneplésére a Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred emlékfutást szervezett 2014. június 13-án délelőtt „Zöldár 2013. - Összefogás” néven. A sporteseményen, számos rendvédelmi és civil szervezet mellett, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság két csapattal vett részt. A Győrzámolyról rajtolt mezőnynek 22 kilométeres távot kellett megtennie a szigetközi kerékpárúton és a megújulás alatt álló töltésen. Az emlékfutás célszalagját Bán Tamás rendőr zászlós, a Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozója szakította át.

A futóversenyen a rendőrség mind a női, mind pedig a férfi csapata a második helyen végzett. 

A „katonás ebédet” követő eredményhirdetésen, a legjobb női csapatnak Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, rendőr-főkapitány, különdíjként egy kupát adott át.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.