VIII. Megyei Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny

2018. 05. 02., sze - 13:33
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a közterületen szolgálatot teljesítő rendőri állomány közlekedésrendészeti ismereteinek bővítésére, vezetéstechnikai tudásának javítására. A kollégák Miskolcon, 2018. április 27-én a rendőr-motorkerékpáros, járőr-gépkocsivezető és karos forgalomirányító verseny keretében adtak számot szakmai tudásukról.

A megmérettetés KRESZ és szakmai elméleti tesztlap, valamint vezetéstechnikai pálya és gyakorlati feladatok teljesítéséből állt. A versenyzők csapat és egyéni kategóriában mérték össze tudásukat.

Az országos döntőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei verseny kategóriánkénti legjobbjai képviselik majd a főkapitányságot.

A VIII. Megyei Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny eredményei:

Csapat eredmények:   

I. B-A-Z. MRFK Autópálya Alosztály (Bene Ferenc r. főtörzszászlós, Brezovcsik Ádám r. törzsőrmester)

II. Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság (Vaja Norbert c. r. törzszászlós, Szarka Norbert c. r. főtörzsőrmester)

III. Miskolci Rendőrkapitányság II-es csapat (Sulyok Róbert c. r. törzszászlós, Nagy Gábor c. r. törzsőrmester)

Járőr-gépkocsivezető kategória eredményei: 

I. Vajas Norbert c. r. főtörzszászlós (Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság)

II. Brezovcsik Ádám r. törzsőrmester (B-A-Z. MRFK Autópálya Alosztály)

III. Fedor József c. r. főtörzszászlós (Sárospataki Rendőrkapitányság)

 

Karos forgalomirányító kategória egyéni eredmények:

I. Bene Ferenc c. r. fötőrzszászlós (B-A-Z. MRFK Autópálya Alosztály)

II. Nagy Gábor c. r. törzsőrmester (Miskolci Rendőrkapitányság)

III. Kónyári Lóránt c. r. zászlós (Szerencsi Rendőrkapitányság)

Motorkerékpáros kategória egyéni eredmények:

I. Révész Péter c. r. főtörzszászlós (BAZ. MRFK Forgalomellenőrző Alosztály)

II. Soltész Tibor r. törzsőrmester ( B-A-Z. MRFK Autópálya Alosztály)

III. Kiss Csaba r. főtörzszászlós (B-A-Z. MRFK Forgalomellenőrző Alosztály)


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!