Vasi siker az országos döntőn

2014. 06. 24., k - 14:50
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szombathelyi Rendőrkapitányság baleset-helyszínelői állhattak fel a dobogó harmadik fokára.

A IV. Országos Baleset-helyszínelő Verseny országos döntőjének megrendezésére 2014. június 17-19. között, a Pest megyei Tahitótfaluban került sor. A verseny lehetőséget adott a baleseti helyszínelést végző rendőrök szakmai tudásának elmélyítésére, valamint az elméleti és a gyakorlati tapasztalatok cseréjére.

 

A megmérettetésen Vas megyét, a Szombathelyi Rendőrkapitányság állományában szolgálatot teljesítő Puklér András r. törzszászlós és Forján Sebastián r. törzszászlós képviselte.

 

Az országos döntő első napján, a résztvevő csapatok tagjai elméleti tudásukról adtak számot, majd a második napon, a gyakorlati versenyen különböző feladatok, konkrét baleseti szituációk megoldásában jeleskedtek. A versenyzőknek Mogyoródon, a Hungaroring területén, tizenkét helyszínen kellett bizonyítaniuk gyakorlati felkészültségüket.

 

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzői az elméleti csapatversenyben első helyezést, míg csapatversenyben a harmadik helyezést érték el. Az elméleti versenyt egyénileg is értékelték, amely alapján Forján Sebastián r. törzszászlós a második, Puklér András r. törzszászlós pedig az ötödik helyen végzett.

 

A kollégák szépen teljesítettek és méltán állhattak fel a dobogó harmadik fokára. Gratulálunk!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.