Új épületben a Komádi Rendőrőrs

2013. 07. 16., k - 14:04
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átadták a Komádi Rendőrőrs új épületét.

A helyi önkormányzat 10 millió forint pályázati összeg felhasználásával alakította ki a „Vészhelyzet-elhárító központot”, melyben modern körülmények között, hivatásukhoz méltó környezetben folytatják munkájukat, végzik napi feladatukat a Komádi Rendőrőrs beosztottjai.

A Komádi Rendőrőrs öt településen (Komádi, Magyarhomorog, Körösszakál, Körösszegapáti, Újiráz) látja el feladatait, biztosítja a városban és vonzáskörzetében élő mintegy 10 000 ember nyugalmát, közbiztonságát. A rendőrőrs 1997. május elsején jött létre és kezdte meg működését.

A rendőrőrs ünnepélyes átadásán részt vett Dr. Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Dr. Halmosi Zsolt r. dandártábornok országos rendőrfőkapitány helyettes,  Tóth Ferenc Komádi város polgármestere,  Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok megyei főkapitány.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.