Túlélőfutásban remekelt a Csongrád megyei csapat

2013. 07. 13., szo - 09:50
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csapata végzett az első helyen a pápai bázisreptéren szervezett túlélőfutásban.

Immár harmadik alkalommal adott otthont a túlélő futóversenynek a Magyar Honvédség pápai bázisrepülőtere 2013. július 11-én, ahol 12 kilométer hosszú, 33 akadályból álló pályát kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Az akadályokat többek között betonalagutak, mocsárban gázolás, lajhármászás, kötélmászás és különféle vizes feladatok jelentették.

Csapatban az első helyett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának állományából Kun Zsolt r. zászlós, Horváth Zoltán r. zászlós és Nándori Árpád r. főtörzsőrmester szerezte meg.

Kun Zsolt r. zászlós egyéniben is remekelt, ezüst érmet szerzett, valamint a nemzetközi versenyben a magyar csapat tagjaként is második helyen végzett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.