Továbbra is fáradhatatlanul

2013. 06. 10., h - 16:13
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Továbbra is több mint ezer, az árvízvédelmi és mentési feladatok ellátására felkészült rendőr áll készenlétben a fővárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság alárendeltségében jelenleg 420 közterületi és közlekedésrendészeti feladatokat ellátó rendőr teljesít szolgálatot a főváros területén, és további 1.272 rendőr áll készenlétben.

Az árvízzel érintett területekről kitelepített lakosok száma (291 fő) az elmúlt 12 órában nem változott. A kitelepített területeken maradt értékek, vagyontárgyak megóvása érdekében továbbra is fokozott a rendőri jelenlét, folyamatosak a visszatérő ellenőrzések, amelynek köszönhetően vagyon elleni bűncselekményről állampolgári bejelentés nem érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. A főkapitányság továbbra is a szükséges erőkkel, eszközökkel segíti a kialakult veszélyhelyzet kezelését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ezúton köszöni az állampolgárok együttműködését, egyben arra kéri a fővárosban élőket, közlekedőket, hogy továbbra is kísérjék figyelemmel a védekezési munkálatokat végző hatóságok közleményeit, kövessék a különböző helyszíneken kapott utasításokat, tanácsokat.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.