Toborzással egybekötött nyílt nap

2016. 12. 10., szo - 06:57
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komáromi Rendőrkapitányság épületében várták az érdeklődőket.

Nyílt napot tartottak a Komáromi Rendőrkapitányságon 2016. december 9-én.

Az érettségi előtt álló fiatalok betekintést nyerhettek a rendőrség szervezeti felépítésébe, továbbá megismerkedhettek az életpálya előnyeivel, a rendőri pályára jelentkezés feltételeivel és a szervezet által használt technikai eszközökkel is.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportja is jelen volt, és várta a határvadász-képzés iránt érdeklődőket, akiknek részletes felvilágosítást adtak és konkrét elhatározás esetén az egységcsomagot is átadták.

A toborzócsoport több megyei rendezvényen is megjelenik az elkövetkezendő hetekben, hónapokban annak érdekében, hogy az érdeklődők személyesen is feltehessék kérdéseiket a rendőröknek.

A határvadász-képzéssel kapcsolatban forduljanak bizalommal a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatához, a megye valamennyi rendőrkapitányságának, rendőrőrsének munkatársaihoz, valamint a rendőrség honlapján is megtalálnak minden fontos információt a jelentkezéshez.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.